bejelentkezés
keresés
Kezdőlap > Magunkról > Éves jelentések > Éves jelentés - 2004

ÉVES JELENTÉS - 2004


A Független Újságírók Alapítványa (Független Médiaközpont) 2004-ben számos képzési programot tartott a nyomtatott sajtóban, rádióknál, televízióknál és online szerkesztőségekben dolgozó újságírók és vezetők számára Budapesten és vidéken. Az év folyamán a Médiaközpont külön figyelmet fordított az esélyegyenlőséget előmozdító projektekre, amelyeket az Európai Unió támogatott. A Médiaközpont ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetett a nemzetközi programokra és folytatódott a hat évvel korábban indított roma újságírógyakornoki képzés.

Igazodva az újságírók szakmai igényeihez, a Független Médiaközpont a korábbinál több rövid időtartamú képzést szervezett, s szintén több szakmai beszélgetést tartott a médiát foglalkoztató aktuális kérdésekről. A Független Médiaközpont képzési programjai változatlanul főként a hazai média munkatársainak szólnak, de 2004-ban tovább erősödött a nemzetközi együttműködés jelentősége az oktatás és a médiakutatás terén egyaránt. A képzési programokat kiváló nyugati és magyar oktatók vezették, akiknek többsége nemzetközi újságírói tanári képesítést szerzett.

Az Európai Unió által támogatott képzési programok

Esélyegyenlőségi program fiatal roma újságírók bevonásával

2004 augusztusában a Független Médiaközpont eredményesen befejezte a PHARE Access 2001 program keretében támogatott 12 hónapos projektet, amelynek a címe a következő volt: Hátrányos helyzetű fiataloknak szóló médiastratégiák kialakítása a roma újságíró-gyakornoki program résztvevőinek bevonásával

A projekt keretében a Független Médiaközpont öt PR oktatót képzett ki azon roma újságírók közül, akik a korábbi években sikeresen elvégezték a roma újságíró-gyakornoki programot. Ezt követően a képzett roma PR oktatók műhelyfoglalkozást tartottak budapesti és vidéki roma és romákat segítő non-profit szervezeteknek (2004. március 11-12. és június 3-4.), majd 2004. augusztus végéig Budapesten, Kiskunfélegyházán, Helvécián, Sátoraljaújhelyen, Kiskőrösön, Lajosmizsén működő civil szervezeteknek és cigány kisebbségi önkormányzatoknak szervezett helyszíni konzultáción segítették a PR tevékenység kialakítását. Végezetül a Független Médiaközpont 2004. június 4-én „fundraising” börzét tartott roma és romákat segítő civil szervezetek számára.

Ugyancsak a projekt részeként a Független Médiaközpont nyolc médiaoktatót képzett azok közül a roma újságírók közül, akik a korábbi években sikeresen elvégezték a roma újságírógyakornoki programot. A roma oktatók ezt követően háromhónapos tanfolyamon megtanították az újságírás alapjait olyan középiskolásoknak, akik gyermek-, illetve lakásotthonban élnek. A képzés eredményeként az oktatásban résztvevő gyerekek újságcikkeket készítettek. A továbbiakban a képzett roma oktatók részt vettek annak a nyári rádiós tanfolyamnak a lebonyolításban, amelyet Braun Zsolt és Zsiga Alfonz vezetett. A tanfolyamon vegyesen képeztek gyermekotthonos és családban élő középiskolásokat. A tíznapos képzés eredményeként a gyerekek megismerkedtek a rádiós műfajokkal, a műsorkészítés alapjaival és 3-5 perces riportokat készítettek öt különböző témában.

A PHARE program részeként a Független Médiaközpont négy roma rádiós menedzsert is képzett. Ennek eredményeként megteremtődtem a feltételek ahhoz, hogy Kiskőrösön beinduljon a roma kisközösségi Aroma Rádió, Kiskunfélegyházán pedig a Sirius helyi rádióadó tíz héten át sugárzott olyan egyórás magazinműsort, amely roma tematikára épült. A Független Médiaközpont roma rádiós képzési programját Bill Siemering amerikai szakember valamint Gaál Anna, Csák Gyula, Braun Zsolt, Barok Tamás és Magyar Ádám oktató vezette. Magyar Ádám ugyancsak részt vett az Aroma Rádió frekvencia-pályázatának és műsortervének az elkészítésében.

A nemek egyenlősége a médiában

A PHARE Access 2002 program keretében a Független Médiaközpont támogatást kapott az Európai Uniótól egy kilenchónapos program lebonyolításához, amelynek célja, hogy – szakmai és non-profit szervezetek bevonásával - hozzájáruljon a „gender mainstreaming” (a nemek egyenlőségének főáramba helyezése) elvének a magyar médiában történő megismertetéséhez, az Európai Unióban érvényesülő gyakorlat érvényesítéséhez. 2004 szeptemberétől a központ a műhelyfoglalkozás-sorozat külföldi oktatóinak toborzására, a célcsoportok tájékoztatására, valamint a szakmai és logisztikai előkészítésre koncentrált, míg a programban szereplő képzési programok, a nemzetközi konferencia szervezése és a témával kapcsolatos honlap, illetve publikáció elkészítése – az ütemtervnek megfelelően – 2005 első felében valósult meg.

Programok roma újságíróknak és újságírógyakornoknak

Újságírógyakornoki képzés

A Független Újságírók Alapítványa – Janis Overlock vezetésével - 2004-ben hetedik alkalommal indította el újságíró-képzési programját roma fiatalok számára. A tíz hónapos roma újságíró-gyakornoki programra legalább érettségivel rendelkező, olyan roma fiatalok jelentkezhettek, akiket komolyan érdekel a média és az újságírás. A képzés ezúttal regionális jellegű volt - magyarul beszélő szlovákiai és romániai hallgatók is részt vettek benne -, s 2004 májusától 2005. február végéig tartott. A programot tíz hallgató végezte el eredményesen, ők 2005. március 17-én kapták meg az elismerő oklevelet a Magyar Rádió Márványtermében rendezett évzáró ünnepségen.
Az újságírógyakornoki program célja az, hogy lehetőséget adjon tehetséges, legalább középiskolai végzettségű roma fiataloknak ahhoz, hogy újságírói pályára léphessenek. A tízhónapos képzési program ötvözte az elméleti és a gyakorlati oktatást. A képzés első harmadában a hallgatók elméleti újságírói képzésben részesültek: elsajátították az újságírói - ezen belül a hírlapírással, a televíziózással és a rádiózással kapcsolatos - alapismereteket, részt vettek politikatudományi, társadalomismereti órákon, tanultak beszédtechnikát, stilisztikát.
Az elméleti felkészítést követően a gyakornokok lapok, rádiók és televíziók szerkesztőségeiben dolgoztak tapasztalt újságírók irányításával.A gyakornokok az alábbi szerkesztőségekben végezték szakmai gyakorlatukat: TV2 – Aktív, Magellán, RTL-Klub, MTV - Este, Roma Sajtóközpont, Rádió C, Népszabadság, Gyöngyösi Városi Televízió, Zemplén Televízió, Rádió Aktív (Sátoraljaújhely), Turai Hírlap, Patria Radio (Pozsony), Vasárnap (Pozsony), N24, Nemzeti Televízió (Románia).
A végzős hallgatók névsora: Boros Róbert (Budapest), Szénási József (Tura), Moldován Zita (Rhegin, Románia), Konrád Imre (Szedres), Horváth Marianna (Baktalórántháza), Jeremiás Attila (Hajdúszoboszló), Gombos Gyula (Sárospatak), Németh Zsófia (Somorja, Szlovákia), Strezeniec Mátyás (Pozsony, Szlovákia), Babindák Ernő (Csata, Szlovákia).
Az 2004-es évfolyammal együtt eddig 72 fiatal végezte el a roma
újságírógyakornoki programot,, amely modellként szolgált a Szlovákiában,
Romániában, Bulgáriában és Macedóniában megkezdett hasonló képzéshez.
2003-ban a belga Evens Alapítvány a legjobb európai interkulturális oktatási programnak odaítélt fődíjjal tüntette ki a programot.

Nonprofit PR oktatóképző program

Az amerikai nagykövetség támogatásával a Független Médiaközpont hathetes PR oktató tanfolyamot tartott 2004 novemberében és decemberében. A képzésen nyolc roma fiatal vett részt, akik a korábbi években elvégezték a Médiaközpont újságírógyakornoki programját. A tanfolyamon elsajátították, hogy miként lehet médiastratégiát összeállítani és sikeres kampányokat szervezni, és ezeket az ismereteket miként lehet továbbadni roma civilszervezeteknek.

Speciális képzési programok újságírók számára

Európai parlamenti választások és a média

A Független Médiaközpont a Közép- és Kelet-európai Választási Szakértők Egyesületével (ACEEEO) együttműködve januárban két egynapos továbbképzést szervezett – a Magyarországon először – tartandó európai parlamenti választásokról. A műhely-foglalkozásokon együtt vettek részt magyar választási tisztviselők és újságírók, hogy megvitassák a választásokkal és a választási eljárással kapcsolatos szabályozást. Az interaktív képzésen a tisztviselők és újságírók azt is elsajátíthatták, miként lehet kezelni a választásokkal összefüggő esetleges konfliktusokat.

Televiziós és rádiós menedzseri ismeretek

Meg Gaydosik, az amerikai Knight Alapítvány vendégtanára, a televíziós üzletvezetés szakértője 2003 őszén-telén helyszíni konzultációkat tartott több városi televíziónál, amelyekhez további megbeszélések, tanácsadás céljából 2004 januárjában és februárjában visszatért. A Békéscsabán, Pécsett, Szolnokon és Szombathelyen megtartott konzultációk elsősorban a kereskedelmi és a marketing részlegek munkájára és a televíziók szervezeti-strukturális kérdéseire összpontosítottak.

Bill Siemering amerikai rádiós szakember áprilisban műhelyfoglalkozást tartott magyarországi közösségi rádiók számára. A képzési program kiemelten foglalkozott a vezetéssel, önkéntesek szervezésével és a program-összeállítással. A résztvevők vezetői önértékelési gyakorlatokat végeztek, megvitatták milyen vezetői stílusok alkalmasak különböző szituációk kezelésére, a rádióadók célkitűzéseinek megírását és a műsorrend összeállítását gyakorolták.



Televíziós és rádiós műsorkészítés

A Független Médiaközpont 2004-ben újabb rövid időtartamú, intenzív rádiós és televíziós tanfolyamokat tartott a Radio Training Group (RTG) tanárai, Braun Zsolt, Csák Gyula és Barok Tamás irányításával. Mindhárman elvégezték a BBC oktatóképző tanfolyamát, s 2001 óta több olyan rádiós kurzust vezettek Magyarországon és a délkelet-európai térségben, amelyek célja a hír- és magazinműsorok készítése volt. A márciusban és áprilisban tartott háromszor kétnapos rádiós kurzuson a résztvevők a gyakorlatban ismerkedtek meg a rádiós riportkészítés, a hírírás és -szerkesztés módszereivel, a digitális vágással, az adásvezetéssel és saját hírműsort is készítettek. Az áprilisi és májusi televíziós képzés az alapvető operatőri ismeretekkel sajátították el, majd az analóg és a non-lineáris vágás alapjaival foglalkozott.

Nemzetközi együttműködés

Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózata

A budapesti Független Médiaközpont, amely tagja az 1999-ben alakult Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózatának (South East European Network for Professionalization of the Media - SEENPM), folytatta az együttműködést a partner-szervezetekkel. A hálózat 18 független újságíróképző központot, intézetet tömörít a térségben, s a dán, a svájci kormány, a Nyílt Társadalom Intézete és más szakmai szervezetek pénzügyi támogatásával újságírók, illetve újságírást oktató tanárok számára szervez továbbképzést a tagországokban: Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Horvátországban, Macedóniában, Magyarországon, Moldovában, Romániában, Szerbiában és Montenegróban, Szlovákiában valamint Szlovéniában. A hálózat célja, hogy erősítse a média szakmai színvonalát, regionális kapcsolatait és hozzájáruljon a média demokratizálásához ebben a térségben.

2004 folyamán a Független Médiaközpont húsz hazai újságíró részvételét segítette a SEENPM különböző képzésein és oktatási programjain. Ugyanakkor a Médiaközpont két egyhetes tanulmányutat szervezett húsz régióbeli újságírók számára a magyar online média önszabályozásáról, illetve a családon belüli erőszak médiabeli ábrázolásáról.

A Független Médiaközpont szervezőként szintén részt vett, illetve folyamatosan részt vesz a nemzetközi kutatási programokhoz kapcsolódó munkákban. Így Médiaközpont koordinálta „A médiatulajdon és hatása a média függetlenségére és pluralizmusára”” című könyv magyar nyelvre fordítását, szerkesztését és kiadását. A magyar változat három részből áll: Előszó, Magyar ország jelentés és Regionális áttekintés. A fordítási és szerkesztési munkák 2004. június 25-én fejeződtek be. A kutatást Magyarországon Gálik Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára írta. A tanulmány publikálása alkalmából a Független Médiaközpont szakértők, kutatók és vezető szerkesztők részére bemutatót és kerekasztal-beszélgetést szervezett. A kutatási jelentést a résztvevők mellett a különböző médiaszervezetek is megkapták, valamint a kéthavonta megjelenő Médiakutató című folyóirat is közölte azt.

Szeminárium az értelmi fogyatékosok jogairól

A Médiaközpont májusban az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezetek érdekérvényesítési munkájához és tájékoztató kampányok szervezéséhez kapcsolódó képzési programot szervezett. A résztvevők olyan közép- és kelet-európai civil szervezetek aktivistái és PR munkatársai voltak, akik értelmi fogyatékosokat segítenek. A képzést a budapesti Nyílt Társadalom Intézet Mental Disability Advocacy Program-ja támogatta.

Kerekasztal-beszélgetések

A Független Médiaközpont – az előző évek gyakorlatát folytatva – szakmai beszélgetéseket szervezett az online média irányzatairól és a kapcsolódó társadalmi folyamatokról. A beszélgetések megrendezésében a központ együttműködött több szakmai szervezettel, köztük a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetével, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületével és a Női Média Lobbyval. A beszélgetéseken az alábbi témákról volt szó:

Politikai talk-show-k és a közösségi rádióadók – Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete - 2004. február 13.

Hogyan használjuk a különböző internetes fórumokat? – Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete - 2004. február 24.

Kreativitás a médiában – ARC (Kreatívok csoportja – újságírók, designerek és reklámszakemberek) - 2004. február 26.

Szólásszabadság a műsorszórásban – (az esemény az Országos Rádió és Televízió Testület döntését követte, melyben büntetést szabott ki a Tilos Rádióra, mert egyik munkatársa durva keresztényellenes kijelentést tett egy élő beszélgetős műsorban.) - 2004. február 27.

A nemzetközi nőnap alkalmából, az UNESCO által szervezett nemzeti kampány eredményei – Női Média Lobby - 2004. március 17.

Internetes keresőprogramok és online marketing – Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete - 2004. április 1.

Tudósítás az Európai Parlamenti választásokról és etika az interneten – Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete - 2004. május 30.

Spam, online marketing és a magánszféra – Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete - 2004. szeptember 29.

Kiállítások, filmfesztiválok

A tavaszi szemeszternyitó fogadás alkalmával, 2004. február 25-én nyílt meg. “Cigány életformák” című fotókiállítás, amelyen Szandelszky Béla, az Associated Press tudósítójána fotóit láthatták a látogatók az eltűnőben lévő cigány mesterségekről.

Az őszi szemeszternyitón – 2004. október 28-án - Kunhegyesi Ferenc grafikáiból összeállított kiállításunkat mutattuk be. Kunhegyesi Ferenc a 2000. évi roma újságíró-gyakornoki program hallgatója volt, jelenleg a kiskőrösi Aroma Rádió főszerkesztője.

2004. március 19-én és október 15-én a Független Médiaközpont volt a helyszíne a Nonprofit Médiaközpont Alapítvány audiovizuális fesztiváljainak, amelyen fogyatékkal élő emberek munkáit mutatták be és több kategóriában osztottak díjakat. A 33 levetített alkotás a Nézőpontváltás elnevezésű speciális képzési program keretében készült.

A Könyvtár tevékenysége

A könyvtár továbbra is információs és médiakutatási szolgáltatásokkal állt az idelátogató újságírók és médiaszakos hallgatók rendelkezésére. Az angol nyelvű anyagok között újságírói tankönyvek, napi- és heti lapok találhatóak. A könyvtár CD-rom gyűjteménye magyar és egyesült államokbeli lapokat foglal magában, például The New York Times, The Washington Post. Ezen kívül számos online és regionális újságírói adatbázist vehetnek igénybe az olvasók. A könyvtáros segítséget nyújtott az újságíróknak az internetes adatbázisok használatához.

A Független Médiaközpont 2004-ben az alábbi szervezetektől kapott támogatást:

Independent Journalism Foundation, New York
Knight Foundation / International Center for Journalists
Nyílt Társadalom Intézete (OSI) – Médiahálózati Program
Nyílt Társadalom Intézete (OSI) – Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Programja (MDAP)
Soros Alapítvány
Levi Strauss Alapítvány
Phare program – Európai Unió
Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózata (Nyílt Társadalom Intézete,
dán és svájci kormány)
Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége
Evens Alapítvány
Magyar Rádió
Közép- és Kelet-európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO)
Országos Rádió és Televízió Testület,
Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium,
Népszabadság Rt.
Ringier Kiadó Rt.
USA Nagykövetség


 

© Független Médiaközpont 1088 Budapest, Vas utca 6. I. em. 5. Tel: +36-1- 317-5448 Fax:+36-1-267-4613 E-mail: cij@cij.hu